II. S�t�t terem

Lanisee  2010.04.24. 09:23

Kurama s�t�tben �bredt. Hideg k�v�n fek�dt, oszlopok k�z�tt, egy falhoz d�lve. Valahonnan a h�ta m�g�l n�mi f�ny vil�g�totta meg az el�tte fekv� ter�letet, de m�g �gy is igen s�t�t volt. Mivel mozg�s�t nem korl�tozt�k, lassan felt�p�szkodott, �s elindult a falat megker�lve a f�ny fel�. Ahogy megl�tta, mi van a fal m�sik oldal�n, m�g a bajban is kacagni t�madt kedve. Hieit ugyanis a falhoz l�ncolt�k, a fi� m�g az orr�t sem vakarhatta volna meg. �bren volt.

-Ne nevess. K�l�nben: hogyhogy t�ged nem k�t�ztek le?

-Val�sz�n�leg az�rt, mert kett�nk k�z�l �n tudok viselkedni, m�g te egy�ltal�n nem. Tal�n ide sem ker�lt�nk volna, ha befogod a sz�dat. Persze t�ny, hogy meglepne, ha egyszer az �letedben k�pes lenn�l r�.

-Kedves. Szedj le innen, Kurama, vagy nem �llok j�t magam�rt.

-Ne szedd le! –sz�lt hirtelen a m�r j�l ismert f�rfihang, �s a k�vetkez� pillanatban a semmib�l jelent meg a csukly�s alak, m�ghozz� alig n�h�ny l�p�sre a k�t „vend�gt�l”. –Nem az�rt kell ott lennie, hogy te k�nny�szerrel megszabad�thasd a l�ncait�l. Nem becs�l�nk al�, tudjuk, megtehetn�d. Te azonban okosabb vagy, mint �, �s nem teszel semmit sem, amit nem enged�nk.

-Mi�rt ne tehetn�m meg? Elv�gre is �n itt vagyok, kezem is, l�bam is szabad. Be vagyok z�rva, de nem �rzem korl�tozva az er�met.

-Mi nem korl�tozzuk senki erej�t. Mi egyszer�, fizikai l�tet korl�tozunk, a bar�todat az�rt, hogy megtanulja, mi a tisztelet. Nem j�rulhattok addig az urunk el�, m�g meg nem b�zhatunk benne, hogy a megfelel� m�don viseltettek ir�nta.

-Gondolom, ezut�n sem mondod el, ki az az uras�g –jegyezte meg Kurama h�v�sen.

-�s j�l gondolod, nem mondom el. Majd � elmondja, ha el�g felk�sz�ltnek l�t titeket.

-Meddig kell v�rnunk?

-Kett�n �ll a v�s�r. A dolog azon �ll, vagy bukik, mikor l�tja �gy az �r, hogy a bar�tod megtanult viselkedni.

-J� lenne, ha elengedne m�r valaki! –sz�lt k�zbe d�h�sen Hiei. –Nem tudom, ki szeret l�ncokon l�gni, de nem �n!

A csukly�s megint nevetett. Rettent�en ideges�t� volt a nevet�se, de ez�ttal sem Kurama, sem Hiei nem sz�lt egyetlen sz�t sem, ink�bb hallgattak, �s a k�vetkez� pillanatban egy puffan�ssal a fi� a padl� hideg k�v�re zuhant.

-Kedves –mormogta megint.

-Lent vagy. Mit akarhatn�l m�g t�bbet, m�g m�st? Boldog vagy.

-� sosem boldog... –s�hajtott unottan Kurama, mert m�r �rezte, hogy a besz�lget�s rossz ir�nyba halad.

-Kurama! –reccsent r� az utols� megsz�lal�ra Hiei �s a teremtm�ny egyszerre, azonban igen m�s hangnemben.

-�gy l�tom, j� t�ma vagyok.

-�n pedig �gy �rzem, nem j� �tlet folytatnunk ezt a besz�lget�st. Urunk el� j�rulok az �gyetekben. Majd jelentkezem.